Szirén

Felolvasós könyvklubunk legutóbbi, befejezett olvasmánya Karafiáth Orsolya Szirén című regénye volt. A szerzőnek ez a negyedik regénye, nekünk viszont az első, amit olvastunk tőle.

forrás: http://www.libri.hu

Nem igazán ismerem költői, írói munkásságát a szerzőnek, leginkább az általa írt cikkekkel, a vele készült interjúkkal, egy-egy tévészereplésével találkoztam. Ezek alapján személyisége számomra ellentmondásos. Hol taszít a harsány megjelenésével, nyers, szinte már durva mondataival, hol pedig vonz érzékenységével, a nehéz helyzetben lévők, a perifériára szorult emberekkel szemben tanúsított együttérzésének kimutatásával.

A könyv olvasása során ugyanezt az ambivalenciát fedeztem fel magamban, és talán pont ezért is volt rám olyan nagy hatással, bár a téma sem áll távol tőlem. Egyszerre utáltam és szerettem ezt a könyvet. Utáltam, mert a tinédzser kor bemutatása bennem erős viszolygást keltett, és szerettem, mert a kisgyermekkori visszaemlékezések, illetve a fiatal felnőtt, felnőtt évek bemutatása szerethetővé tette a központi figurát. Néha abba akartam hagyni az olvasást, mert nehéz és szomorú volt a történet, máskor pedig nyitottan és várakozva olvastam a sorokat, hogy mivel fogok találkozni a következő oldalakon. A könyv struktúrája is megjelenítette a kettősséget, mivel egy kisgyermekkori visszaemlékezést, mindig egy felnőttkori történet követett, így váltakozó idősíkok mentén vált egybefüggő egésszé a sztori, és kerekedett ki belőle egy élet története.

A Szirén egy családregény, melynek főhőse Anna, akinek a szemén keresztül betekintést nyerhetünk a három generációt felsorakoztató család életébe. Megjelennek a nagyszülők, szülők, gyerekek, és kirajzolódik egy erőteljes családi minta, mely a függőséghez köthető. Anna beleszületett az alkoholizmus légkörébe, ő képviseli a harmadik generációt, és családi mintaként vette át eme addikciót.

A regény központi figurája Anna mellett, az anyai nagymama, akinek személyisége rányomja bélyegét a család életére. Erőszakos, uralkodó, kontrollmániás, és nem mellesleg alkoholista. Viselkedése kiszámíthatatlan. Mellette a család többi tagja labdába sem rúghat, hatalmas, gonosz madárként teríti szét szárnyait áldozatai felett. Ahogy kibontakozik a nagymama karaktere, már nem is csodálkozik el az olvasó azon, hogy a lánya, Anna édesanyja, gyenge akaratú, labilis, alkoholfüggő nővé lett.

A történetben a család férfi tagjainak nem jut kiemelkedő szerep. A nagypapa meghúzza magát, nem mer ellenkezni, szembeszállni a nagymamával. A nagymama istenített fia, Géza, szerencsejáték-függő, míg Anna édesapja csendes, szinte láthatatlan alkoholista.

Ebben a családban Anna nem érzi jól magát. Sokszor szembesül a szeretetlenség, a megalázás, a magányosság, az érzelmi és fizikai bántalmazás hatásaival. Menekül ebből a légkörből, de sajnos ő is csak az alkohol kitárt karjaiban lel megnyugvásra. Az ivás szép lassan mindennapjai részévé válik, míg nem egy napon az alkohol teljesen átveszi az irányítást élete felett. Már képtelen dolgozni, nincs ereje a lakásból, majd az ágyból sem kimászni. Senki és semmi nem maradt számára, az egyetlen kapcsolata az alkoholhoz fűzi. Elérkezett a szakadék szélére.

A történet végül szerencsésen alakul. Annában volt elég erő ahhoz, hogy felismerje, ha így folytatja tovább, mindent elveszít, ami értékes számára, így hát visszafordult a szakadék széléről, és elindult a gyógyulás felé vezető úton.

Ahogy bontakozott ki előttem Anna élettörténete, megjelent bennem egy három generációt érintő női sorsvonal, ahol a nagymama volt a kiindulópont. Nehéz sors jutott neki, mindenét elvesztette, majd újra talpra állt, de már csak az anyagi javak és az ivás tették boldoggá. A szíve megkeményedett, bezárult. Általa így a szeretet, a figyelem, a gondoskodás nem tudott továbbadásra kerülni a következő nemzedék felé. Mindezeket figyelembe véve nem is csodálkozhatunk azon, ha a következő generáció a hiányok kielégítését valamilyen szerrel, dologgal próbálja meg orvosolni.

Gyermekünk érzelmeinek sűrűjében

Manapság egyre többször találkozunk az érzelmi intelligencia (EQ) kifejezéssel, egyre több életterületen mutatkozik meg fontossága. Mára már kutatásokkal is bizonyították, hogy az érzelmi intelligencia nagyobb mértékben járul hozzá a kiegyensúlyozott, sikerekben gazdag és boldog élethez, mint az értelmi intelligencia (IQ). Így nem meglepő, hogy sorra jelennek meg könyvek a témában.

Ezek közé tartozik, az idei év elején kiadott, Isabelle Filliozat francia pszichoterapeuta könyve, mely speciálisan a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztésével foglalkozik. A könyv címe Gyermekünk érzelmeinek sűrűjében – Hogyan fejtsük meg szavai, nevetése, sírása jelentését?

forrás: http://www.ursuslibris.hu

Filliozat munkásságában kiemelt jelentőséggel bír az érzelmi intelligencia és annak fejlesztése, több könyvet is írt a témában. A szerző hazájában rendszeresen tart előadásokat és tanfolyamokat, ahol az érdeklődők hasznos gyakorlati módszerekkel ismerkedhetnek meg, melyek támogatják őket érzelmi intelligenciájuk fejlesztésében, hogy ezáltal szeretetteljesebb kapcsolódásokat élhessenek meg.

A könyv egy kérdéssel indítja útnak az olvasót, az érzelmek birodalmába. Mi az érzelmi intelligencia? Filliozat definíciója pedig így hangzik: Az érzelmi intelligencia a boldogság elérésére való képesség, mely megakadályozza, hogy elhatalmasodjon rajtunk az ellenségeskedés, és melynek segítségével magunk tudjuk alakítani életutunkat, és harmonikus kapcsolatot tudunk kialakítani másokkal.

A fenti sorokat olvasva, elgondolkodtató, hogy az emberek többségének mégsem sikerül boldog életet élnie. Ennek okai leggyakrabban a gyerekkorban gyökereznek, ahol sérült a szülő-gyermek kapcsolat, a gyermeki önkifejezés, ahol az érzelmek elfojtásra kerültek, és ahol a gyermek nem kapta meg a neki járó tiszteletet.

Filliozat vallja, hogy ennek nem kell így lennie, lehetőségünk van arra, hogy saját múltunkat is meggyógyítva, boldog, egészséges önbizalommal telt felnőtteket neveljünk gyermekeinkből, és nem utolsó sorban önmagunkból. Ehhez viszont arra van szükségünk, hogy szembe nézzünk a múltunkkal, és azokkal a fájdalmas érzésekkel, melyeket a szüleink okoztak nekünk. Amikor kifejezzük az elszenvedett bántások iránti haragunkat, amikor megsirattuk a bennünk élő kisgyermeket, akkor fogunk tudni igazán oda figyelni és segíteni saját gyermekünknek az érzelmekkel való ismerkedés során.

Ahhoz, hogy elérhetővé váljon önmagunk és gyermekeink számára is a kreatív, önbizalommal teli boldog élet, a szerző az alapoktól indulva, lépésről lépésre vezet végig bennünket az érzelmek felfedezésének útján. Általános és átfogó képet ad az érzelmekről, azok értelméről, céljáról. Részletesen bemutatja a négy alap érzelmet, melyek a félelem, a harag vagy düh, az öröm és a szomorúság. Külön részben tárgyalja a gyermekkori depresszió kialakulásának okait, tüneteit, továbbá bepillantást enged néhány nehéz élethelyzetbe, mely hatással van gyermekeink életére. Filliozat nem csak az érzelmek elméleti hátterét tárja elénk, hanem mindvégig gyakorlati útmutatással is szolgál a különböző események kapcsán felmerülő érzelmek felismerésében, kezelésében. Teszi mindezt úgy, hogy hétköznapi szituációkon keresztül lehetséges megoldásokat kínál számunkra.

Ez a munka nem száraz tudományos mű az érzelmekről, hanem valódi, életszagú összefoglaló arról a belső, csodálatos és gazdag birodalomról, melyet oly kevéssé ismerünk még. Filliozat szinte kézen fog bennünket, és arra biztat, hogy ismerkedjünk meg rejtett belső világunkkal, annak érdekében, hogy gyermekeink és mi is hozzá férhessünk azokhoz az erőforrásokhoz, melyekkel eljuthatunk egy örömtelibb, kiteljesedettebb élethez.